Search
  • egyetlenplsk

Szentély

Alapkő


Balatonszemes határában a Barát-dűlőben állt egykor a Mindenszentek pálos kolostor. Ma már semmi nem látszik a felszínen belőle, csupán néhány földkupac jelezte az egykor virágzó kolostor helyét. A néhány éve megindult régézseti kutatások során viszont bebizonyosodott, hogy van még „keresnivaló” a földben: számos egyedi, izgalmas lelet került felszínre a templom és kolostor alapfalai mellett. Az egyik legrejtélyesebb találat a templom szentélyének külső oldalán, annak alapozásában előkerült alapkő. A felirat – O.S.O.P. még a mai napig megfejtésre vár, bár a kutatók véleménye szerint az O.S. talán a templom titulusára utal (Mindenszentek – Omnium Sanctorum). Az alapkő mellett számos pénzérme került elő, köztük egy velencei aranydukát (zecchino) is.

A régészeti feltárás 2014 óta Dr. Végh András vezetésével a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Régészeti Intézete, a Magyar Pálos Rend, Balatonszemes Önkormányzata és a Civil Régészeti Alap összefogásával valósul meg.



Foundation stone

On the border of Balatonszemes in Barát-dűlő (a mountainside) once stood the Mindenszentek Pauline Monastery (All-Saints’ Pauline Monastery). Nothing can be seen from the surface anymore, only a few heaps of soil signify the location of this once thriving monastery. However, during archeological excavations that started a few years back, it turned out that there is still more to “find” in the soil: numerous unique and exciting findings were excavated next to the groundwalls of the church and monastery. One of the most mysterious findings is the base of the foundation stone, located on the outer part of the sanctuary. The meaning of the inscription O.S.O.P. remains a mystery up to this day, though researchers assume that the two letters, that is, O.S., refer to the title of the church (Mindenszentek or All-Saints’ – Omnium Sanctorum). Besides the foundation stone, a number of coins were also found, including a Gold Ducat of Venice (zecchino).

The archeological excavation project lead by Dr. András Végh was realized by collaboration between the Department of Archeology at Pázmány Péter Catholic University, the Hungarian Pauline Order, the Municipality of Balatonszemes and the Civil Archaeological Fund.


31 views

Recent Posts

See All

Pálos füveskönyv A betegségek gyógyítása és higiéniai alapszabályok megfogalmazása már a középkori szerzetesség kiemelt tevékenységei közt is szerepelt. Hippokratész és Galenus tanai nyomán haladtak a

Pálos iskolák Ahhoz, hogy valaki pálos szerzetes lehessen, szükség volt egy év jelöltidőre a rendi habitus fölvétele és a szerzetesi fogadalom letétele között. A középkorban minden rendházban volt nov

Pálos irodalom A középkori pálos irodalom a 15–16. századra nyerte el egyedi arculatát: az ezt megelőző időszakban, és még a reneszánsz magyarországi kezdetekor is nagyobb erénynek számított a buzgó,