A pálosok és az uralkodó
„Ó, szent férfiak, Istennek igaz harcosai, akikben nincs álnokság, hanem csak szentség!” – mondta egyszer a budaszentlőrinci pálosokat látva Mátyás király a Vitae fratrum szerint. Gyöngyösi Gergely krónikája úgy tudja, hog a rend korábbi pártfogója Nagy Lajos király is úgy vélekedett a pálosokról, hogy „miként az erdei vadaknak általában szebb a prémje, mint a házi állatoké, ugyanúgy tisztábbak azok az emberek, akik a világ forgatagától távol élnek”.
Talán a legtöbb történet is e két uralkodóról maradt fenn a pálosok krónikáiban. Többek közt ez is: „A felséges Mátyás király annyira szerette és tisztelte Gergely [rendfőnök] atyát, hogy Budáról gyakran fölment a szentlőrinci kolostorba, és addig nem ment el, amíg jól ki nem beszélte vele magát, és vigasztalásától meg nem újult. A király kedvéért néha-néha elment a borospincébe, hogy ott vigasztalódjanak”.
Az uralkodó és a rend viszonya ugyanakkor nem volt mindig ilyen felhőtlen: ismert, hogy épp egy pálos szerzetes, Ányos Pál nevezte először kalapos királynak II. Józsefet, illetve több pálos is részt vett a Martinovics Ignác-féle magyar jakobinus szervezkedésben.
A pálosok a kora újkorban élénk szerepet játszottak a magyar közéletben: nem csak az értelmiségi önszerveződés, de például országgyűlési részvétel során is. A generálisnak személyes meghívó járt a rendi országgyűlésekre, részvételét az 1608. évi koronázás utáni 1. törvénycikk szabályozta. Szokásjog szerinti helye közvetlenül a püspökök mögött volt, megelőzve a pannonhalmi főapátot is. Utóbbi a 18. század folyamán ezt gyakran sérelmezte, panaszos beadványait azonban a világi hatóság mindannyiszor visszautasította, és megerősítette a pálos rendfőnök elsőségét.
The Paulines and the monarch
“Oh, saint men, true warriors of God who are not perfidious but only saints!” – once said Matthias Corvinus viewing the the Paulines of Budaszentlőrinc according to the Vitae Fratrum. As reported by the Chronicles of Gergely Gyöngyösi, the Order’s previous patron, Louis I of Hungary’s (Louis the Great) opinion about the Paulines was the following: “just like wild animals’ fur is typically finer than that of pets, people living in seclusion far from the vibrant world are similarly cleaner.”
Maybe most stories that survived in the Pauline Chronicles are about these two monarchs. Among others, this is one story that survived: “His Majesty, Matthias Corvinus, had so much love and respect for Father Gergely [Superior General] that he often went up to the Monastery in Budaszentlőrinc and did not leave till they had had a thorough discussion and he had not been renewed by his comfort. To indulge the King, he sometimes went to the wine cellar to be comforted.”
The relationship between the Monarch and the Order was not always perfect: we know that it was a Pauline monk called Pál Ányos who first referred to Joseph II as the “Mad Hatter,” and many Pauline Fathers took part in organizing the Jacobin Clubs started by Ignác Martinovics.
In the early modern period, the Paulines played a vital role in Hungarian public life: the Superior General was granted a personal invitation to the Diet and his participation was regulated by the First Act following the Coronation in 1608. According to common law, he was seated right behind the bishops, even preceding the Archimandrite of Pannonhalma. Over the course of the 18th century, the latter often felt aggrieved at this: the complaints he filed were always dismissed by the secular authority which simply strengthened the privilege of the Pauline Superior General.