Alkotó pálosok

Pálos füveskönyv

A betegségek gyógyítása és higiéniai alapszabályok megfogalmazása már a középkori szerzetesség kiemelt tevékenységei közt is szerepelt. Hippokratész és Galenus tanai nyomán haladtak az európai egyetemeken és hazai iskolákban tanuló szerzetesek, de gyakran alkalmaztak a vallásos hitre támaszkodó gyógymódokat (pl. szertartások, szentek ereklyéinek érintése). A pálosok orvoslásáról alig rendelkezünk közvetlen vagy közvetett információkkal, konstitúcióik értelmében csak az kezelhetett betegeket, aki a rendbe való belépés előtt is művelte azt – ha ilyen szerzetes nem volt, akkor csak orvos kezelhette a beteget a legtöbb rendházban az ápolásra elkülönített infirmáriumban (vezetője az infirmarius volt).

 Hektor testvér az első ismert gyógyító pálos, aki 1333 körül a váradi Szent Jeromos konvent perjele volt. A 15. században Sovány (Macer) János, Báthory László, és István rendfőnök orvosi tevékenységét kell kiemelni. Számos járvány, főleg a pestis tizedelte az emberi életeket. Több esetben karanténnal tudtak csak védekezni a kolostorok lakói, de emellett számos pálos szerzetes tüntette ki magát az emberek gyógyításában. Nagyváradi Futó Mihályt, a bölcsen beszélő szónokot orvoslásban való jártasságáért is tisztelték. Kálmán testvér a leprások, vakok és sánták gyógyítója és vigasztalója volt – orvosi tevékenység közben halt meg Ungvárott 1500-ban.

A későbbi járványok során patikát (1636) és kórházat (1642) is alapítottak Czestochowában. Mattheovics János különösebben értett az orvosláshoz: különböző gyógyfüvekkel kezelte Csáktornya vidékén a környék beteg lakóit.

Az orvoslásra vonatkozó forrásaink közt kevéssé közismert, de annál érdekesebb egy Itáliában, 1400 körül készült kódex. A később Mátyás király Corvina-könyvtárába került kötet a műfaját tekintve úgynevezett encyclopaedia medica, azaz a növényi, állati és ásványi eredetű orvosszereket tartalmazza lexikon formában írottan. A középkorban is népszerű antik szerző, Theophrastus Historia Plantarum c. munkáján alapszik, de az arab közvetítéssel (Ibn Butlan) fennmaradt, ókori eredetű higiéniai, ruházattal, illetve étel- és italfogyasztással kapcsolatos tanácsokat is tartalmaz. Hogy pálos szerzetesek is használták, arra egészen konkrét bizonyítékot találunk: négy különböző kéz írását olvashatjuk benne széljegyzetek, kiegészítések formájában. Ezek a Casanata-glosszák, amely 106 magyar szót tartalmaz (ebből 89 növénynév). Ezen kívül két latin receptsor is olvasható benne emberi betegség (pl. kelés, hólyagok, orrvérzés) gyógyítására és egy ismeretlen rendeltetésű receptet (unguentum rubrum - rühkenőcs?) olvashatunk további birka-betegségek gyógyítása mellett, magyar növénynevekkel. Eme utolsó receptsor végén olvasható: premissa omnia sunt probata per heremitas sancti Pauli, azaz a fönt említett recepteket Szent Pál remetéi mind kipróbálták, alkalmazták. Ezt a szöveget és a növénynév glosszák nagy részét ugyanaz, a legkorábbi bejegyző írta, így ezért joggal feltételezhetjük, hogy Casanata-glosszákban a pálos szerzetesek hagyatékát becsülhetjük.

Pauline Herbarium

Healing and hygienic ground rules were among the main activities of medieval monasticism. Monks studying at Hungarian and other European universities followed the teachings of Hippocrates and Galen, but often relied on remedies based on religious faith (e.g. rituals, touching relics). Hardly any direct or indirect information is available about Pauline medicine. According to their constitutions, only those members could attend to the sick who already did so before entering the Order. In most monasteries, if there was no such monk, only physicians were allowed to attend to the sick in an infirmary, a place dedicated exclusively to curing the sick (the leader of which was referred to as the infirmarius).

 Brother Hector, who around 1333 was the prior of the St. Jerome Convent in Nagyvárad, is the first known Pauline Father to practise medicine. Notable Pauline physicians of the 15th century are János (Macer) Sovány, László Báthory and superior general István. Epidemics, mainly the plague, decimated the population. On numerous occasions, the inhabitants of the monasteries could only protect themselves by quarantining, but at the same time many Pauline Fathers excelled in curing people. Mihály Futó Nagyváradi, a wise preacher, was praised for his expertise in medicine as well. Brother Kálmán worked to cure and comfort the lepers, the blind and the crippled – he died while carrying out his mission in Ungvár in 1500 (Uzhhorod, Ukraine).

Pharmacies (1636) and hospitals (1642) were established in Częstochowa (Czech Republic) during subsequent epidemics. János Mattheovics was a particular expert in medicine: he used various herbs to cure the people living around Csáktornya (Croatia).

Among our sources on medicine, a less known but still valuable codex written in Italian at around 1400 is found. The volume, which was housed at the Corvina Library of King Matthias I, is a so-called encyclopaedia medica that contains plant-, animal- and mineral-based medicines documented in the form of an encyclopedia. It is based on Theophrastus’ work entitled Historia Plantarum, an ancient author who was popular in the Middle Ages as well. It survived through Arabic mediation (Ibn Butlan of Baghdad) and contains advice on ancient hygienics, clothing as well as the consumption of food and beverages. We have concrete evidence that it was also used by Pauline Fathers: four distinct handwritings were discovered in the form of glossaries and additional comments. These are the Casanata-glosses, which contain 106 Hungarian words (89 of which are plant names). Moreover, two Latin remedies can be read as part of the remedies for human diseases (e.g. boils, bladders, nosebleeds) along with one unknown remedy (unguentum rubrum – ointment for scabies?) for curing sheep diseases, together with Hungarian plant names. At the end of this remedy, we read: “premissa omnia sunt probata per heremitas sancti Pauli,” meaning that all of the abovementioned remedies have been proved and used by hermits of St. Paul. This text and most of the glosses on plant names were written by the same and earliest registrar. It is therefore reasonable to suppose that the Casnata-glosses are legacies of the Pauline Fathers.